Kedves Olvasók!
Az első két, többes szám harmadik személyben fogalmazó s valamilyen tájélményt, illetve természeti képet hitelesítő költői kijelentés után a váratlanság erejével hat az egyes szám második személyben fogalmazó költői kijelentés, mely éles ellentétet alkot az eddigi költői kijelentésekkel. A „homok", az „éjjelek" természeti képei után egy belső teret („folyosó") nevez meg, s a lakatlanság és a kihaltság szenvedtető tér- és időélménye után az emberről, a megnevezetlen társról szól, aki elmulasztott valamit, történetesen egy olyan emberi szokást jelölő profán cselekedetet, mint eloltani a villanyt. A költői kijelentés egyben személyes közlés is, mely azonban a beszélőtől független tényállást fogalmaz meg. Személyessé a megszólítás teszi. Az utolsó költői kijelentés személyes közlés, mégpedig a beszélő én léthelyzetét illetően sorsdöntőén fontos, tragédiát előrejelző, azt megállapítás értékűen közlő jelen idejű állítás, mely az őt megelőző múlt idejű költői kijelentéssel akárha ok-okozati viszonyban állna, jóllehet az összefüggést az olvasásnak ezen a szintjén nem értjük, nem érthetjük, minthogy nincs olyan kifejezés az állításokban, mely erre rámutatna. Az eddigi elemzésben a költői kijelentések egymástól való függetlenségét, izoláltságát mutattam meg. Ám, ha nem is nagy számban, de kimutathatók azok az elemek is, amelyek az összetartozást lehetővé teszik. Ez elsősorban az éjszaka időélménye, melyre az első költői kijelentés megszemélyesítése is utalhat, valamint az „égve hagyott villany" jelentésvonatkozásai is. Felőle olvasva a költői kijelentéseket érzékelhetjük, hogy azok mindegyikében valamilyen szokatlan, negatív előjelű történés alkotja a tényállást: 1. A „szegek ... a homokban" tényállás értelmezési kísérletekor előbb-utóbb a Jézust a keresztfára feszítő szegekre is gondolunk, anélkül természetesen, hogy a költői kijelentést közvetlenül Jézusra vonatkoztatnánk. 2. A második költői kijelentésben nemcsak az „ázó éjjelek" hidegség és kihaltság képzetei, hanem a „plakát" kifejezésben az elidegenült, harsány híradás jelentésvonatkozásai is latens tragédiát sejtethetnek, miként a harmadik költői kijelentésben megfogalmazott hiányérzet is a másik, a társ magatartásával kapcsolatban. Bármennyire is profán mulasztásról van szó, költői szövegként a végleges elhibázottság jelentésvonatkozásaival telítődik, illetve jellé válik, mely az áldozat kijelölésére szolgál. Amikor a költői kijelentések együvé tartozását igyekszem bizonyítani, nem teszek mást, mint jelzem, a kompozíció hierarchikus szerveződésként is érvényesül, hangsúlyozom azonban, hogy a hierarchikus kompozíció jellegzetességéhez meghatározó módon tartozik a tény, hogy a költői kijelentések mind e kimutatható összefüggések ellenére izoláltak és izoláltságukban (is) hatnak. Minden költői kijelentés után tudatosan kitartott szünetjel következik, minden költői kijelentés önmagában lezárt tényállást fogalmaz meg. Ahhoz, hogy a komplex költői képként illetve versként olvassuk a négy sort, természetesen elengedhetetlen, hogy az izolált költői kijelentések szöveggé szerveződjenek, ám a szöveggé szerveződés feltételei közé tartozik ez esetben az is, hogy a költői kijelentéseket egymást erősítő, párhuzamos állításokként olvassuk, melyekben a rész-témák együtt alkotnak egy téma-komplexet. így közelítve meg a verset, nem nehéz érzékelnünk, hogy a komplex költői képben minden költői állítás egyenrangúan vesz részt a maga képi hozadékával, - még az utolsó költői kijelentés is, mely ugyan személyes közlés, de sűrített drámaiságával, választékos kifejezésmódjával a befogadói képzelet (képi és gondolati) kiegészítésére apellál. A vers paradoxona, hogy a zárt komplex költői kép az utolsó költői kijelentés kifejtetlen drámaisága által nyitottá lesz, a többes szám harmadik személyben beemelődnek a névtelen gyilkosok, akikről semmit sem tudunk, miként a halálnemről sem.
További kellemes hetet kívánok!
Forrás: http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/16266/1/tiszataj_1996_008_045-056.pdf
~Domcsi
