Szép estét Kedves Olvasók!

A négysoros vers egyetlen négy tagmondatból álló összetett mondat, minden
tagmondata verssorhatárt jelöl. A versmondat minden tagmondatát integrális költői
kijelentésnek tekintem, melyek egymáshoz látszólag lazán kapcsolódnak (mellérendeléssel), ám amelyek egy fokozatosan felépülő gondolatsor hierarchikus nyelvi kompozíciójának a megvalósítói. Négy integrális költői kijelentésnek tekintve a négy tagmondatot azt is állítom, hogy a négy költői kijelentés összefüggését értelmezve a befogadói
tudat négy síkváltást is érzékel. A síkváltás alatt immár egyértelműen nem a metaforikus
folyamatok megértésekor bekövetkező síkváltásokra kell gondolnunk (megnevezett
fogalom - metaforikus behelyettesítés), hanem arra a tudati erőfeszítésre, amellyel,
Miként az előbb elemzett komplex költői képben is, a jelentésükben széthúzó irány-vételű költői kijelentéseket egyrészt behatároljuk, másrészt összefüggésüket érzékeljük. A négy költői kijelentés közötti összetartozást a befogadás első szintjén az biztosítja, hogy az egyes költői kijelentésekben megfogalmazott állítások egy kifejtetlen
látvány részeiként tudatosulnak. A költői kijelentéseknek nem célja a látvány körülhatárolása, még kevésbé a leírás, ám a költői kijelentések egyes elemei s az elemek összefüggése egy közös jelentésmezőben óhatatlanul felidéznek egy mozaikszerű természeti
képet: „tengerpart", „nap" és „árnyék" - benne a pihenő emberre, illetve az emberi érzelemre történő utalással. Emellett Pilinszky költői kijelentéseire.
A tárgyias megfigyelés eredményének a redukcióiként hatnak, megfigyeléseket rögzítő
kijelentésekként tehát, még akkor is, ha merőben a szubjektív képzelet/tudat eredményei. Ebből következően egy igen sajátos hatásukról, pontosabb megnevezés híján, re-
dukált vizualitásukról kell beszélni. Az elemzett komplex költői kép első költői kijelentésében a „tengerpart" és a »tenger" látványa jelenik meg, mégpedig a tengert pillanatnyi mozgásában felidézve
C.kifekszik"), a „tengerpart" és a „tenger" találkozása. A második költői kijelentésben a »világ végén" szintagma látszólag lerombolja ezt a vizualitást, illetve megállítja a kibontakozó látvány egyértelműségét, hiszen a megidézett „szerelmem", szó szerint értve
a költői kijelentést, nem a „tengerparton" „pihen", hanem valamely eldöntetlen, távoli,
Már-már elérhetetlen helyen. Ha azonban a tengerpartra vonatkozó első költői kijelentésre gondolunk, a tengerpart elemi meghatározatlanságára, fennáll a lehetőség, hogy
a ,,világ végén" kifejezést e meghatározatlan „tengerpartra" vetítve, annak minősítése-
kent olvassuk. Erre ösztönözhet bennünket a rokonértelmű igék („kifekszik", „pihen")
használata is. A hely-meghatározás végső eldönthetetlensége ugyanakkor a költői ki-
mentésnek mélyebb értelmét igazolja, erősíti. A két költői kijelentést két párhuzamos
állításként is olvashatjuk, melyek egymással hasonlítható, de közvetlenül össze nem
illő léthelyzetet, létminőséget jelölnek: a partra elérő hullámok s a valahol messze
nyugvó/megnyugvó szerelemérzés pillanatnyi nyugalmi állapotát, hiszen a „pihen
a szerelmem" állítás egyszerre jelentheti a szeretett személyt s a költői énnek a szerelem-érzését, mely céltalanul létezik, nem töltheti be szerepét a költői én létében, magatartásában. így értelmezve a második költői kijelentést, a kibontakozó látvány helyett
a felmutatott kép és a személyes közlés összefonódottságát érzékeljük, amikor is a személyes közlés eldöntetlenül ugyan, de mégis része a látványnak, s nem a látványt követő, általa kiváltott szubjektív reflexió vagy vallomás.

    ..............................................................................................................................................

A harmadik költői kijelentésben a látványt kiegészítő és a személyes közlés még
közelebb kerülnek egymáshoz, egyetlen állítást alkotnak. A „távoli nap vakít" és a „vakít a szívem" közlések egyetlen költői kijelentésbe szervezésével (hasonlat + megszemélyesítés) a meghatározatlan „tengerpart", a szólásértékű beláthatatlan messzeséget
jelentő „világ vége" fölött világító, „vakító nap" s a céltalanságával megbékülő szerelem-
érzés („szerelmem", „szívem") alkot egymással képi-gondolati egységet. Az utolsó költői állításban a hasonló (képi elemek) és
a hasonlított (személyes közlések) közti összetartozás még szorosabb, egyetlen kifejezésbe összpontosul: „árnyéka vagyunk". Sem a szerelemérzésnek, sem a szívnek nem
lehet árnyéka, egyedül a nap vethet árnyékot. Szó szerint értelmezve a kijelentést egy-
értelműen meg nem nevezhető, milyen árnyékra gondolhatunk itt, akkor is, ha a költői képben jelen van az árnyékot teremthető nap. A metaforikus kifejezés („árnyéka")
tehát nem önkényesen került a költői kijelentésbe. A nyelvtani megszerkesztettségre
figyelve az „árnyék" metafora közvetlenül a szívhez, a „napként vakító szívhez" tartozik, mégpedig ahhoz a szívhez, mely egyes szám első személyű s birtokos raggal el-
látott, tehát a beszélő énre utal, az utolsó költői kijelentésben viszont mi „valamennyien", tehát a beszélő én is, ennek a „szívnek" az „árnyéka" vagyunk. A metafora
értelmezését nehezíti, hogy az árnyék kifejezéshez egymásnak ellentmondó figuratív
jelentések társulnak a képes szóhasználatban.

A komplex költői kép hermetizmusát említettem. A hermetizmus tökéletes zártságot, hozzáférhetetlenséget jelent, s ezt a zártságot az ugyan többféleképpen értelmezhető, ám az értelmezések egymást kiegészítő költői képében a látványnak és a gondolatiságnak a tömbszerű egysége, kristályszerkezete valósítja meg. Pilinszky igen sok versében találkozunk szimbolikus gondolkodásmóddal, ebben a versében azonban nem
a szimbolikus gondolkodásmód valósítja meg a kép és a gondolat egységét, hanem a költői kijelentések zárt kapcsolódásrendje.

Alvó szegek a jéghideg homokban,
Plakátmagányban ázó éjjelek
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet

Minthogy a verset négy izolált költői kijelentésből álló egységnek tekintem,
előbb külön elemzem az egyes költői kijelentéseket, s csak azután kísérlem meg hierarchikus kompozíciót alkotó együvé tartozásuk elemzését, s értelmezem, hogy miért tartom a verset komplex költői képnek. Minthogy az éjszaka nem ázhat, csupán az
éjszakában ázhat valaki vagy valami, a jelzői prédikációt tárgyiasításnak tartom,
* ..magányos éjszakák" jelzős szerkezetet pedig megszemélyesítésnek, melyet a költői
kijelentés ilyenformán ugyan nem tartalmaz, ám a „magányban ázó éjjelek" jelentése
vagy erre utal, vagy közvetlenül az éjszakai tér kihaltságára.

Forrás: http://tiszataj.bibl.u-szeged.hu/16266/1/tiszataj_1996_008_045-056.pdf

Ez a blogbejegyzés elég hosszúra sikeredett, de remélem így is élvezhető!

További csodás hetet kívánok!

- Fruzsi