Sziasztok!
A héten a KZ-láger falára című ciklus metaforahasználatát fogjuk elemezni, vizsgálgatni egy forrás alapján.
Pilinszky János életművének újra olvasása időszerű feladat. Az értelmezőnek leginkább azzal a kihívással kell megküzdenie, hogy a terjedelemre ugyan csekély életmű poétikai-világnézeti törekvéseit tekintve széttartó, ellenáll a csupán egy nézőpontból történő olvasásnak; a katolikus költő, metafizikus líra, holokauszt-költő. Jelen írás e jövőbeli munka megszületését kívánja segíteni azzal, hogy a holokauszt felől próbálja megvizsgálni és átértelmezni az életműnek egy kitüntetett részét, az 1959-ben megjelent Harmadnapon című kötet Egy KZ-láger falára című ciklusát. A dolgozat szükségességét igazolja, hogy amíg Pilinszky költészetét a teológia és a filozófia felől többen is vizsgálták, nem készült olyan mű, amely a holokauszt-diskurzus eredményei, meglátásai felől olvasta volna újra az életmű valamely részét. Az életmű értelmezői ugyanis a holokausztnak csupán metaforikus jelentőséget (és jelenlétet) tulajdonítottak. Pilinszky János nem volt lágerek lakója, sőt még hadifogságba sem esett. A lágerek világának csupán szemtanúja volt.
A recepció Pilinszky hat verse kapcsán egybehangzóan kiemeli a világháborúval, a lágerekkel, s megnevezetlenül a holokauszttal való kapcsolatot, azonban a ciklus többi verse esetében elfelejti (vagy nem hangsúlyozza eléggé) az e szemszögből való értelmezés lehetőségeit. Ezen a gyakorlaton a rendszerváltás után született Tolcsvai Nagy monográfia sem változtat. Ha csupán a hat verset vizsgálnánk meg, akkor szükségszerűen torz eredményhez jutnánk, mivel csak egy részét értenénk meg annak az üzenetnek és annak a művészi folyamatnak egyaránt, amelyet a ciklus egészében tartalmazhat.
A Harbach 1944, a Francia fogoly, az Egy KZ-láger falára, a Ravensbrücki passió, a Harmadnapon és a Frankfurt azok a versek, amelyekben a lágerek világa konkrétabban megjelenik. A hat vers szorosabb összetartozását, külön blokként való kezelését az is indokolhatja, hogy az első vers címe (Harbach 1944) és a hatodik vers tipográfiailag kiemelt utolsó sora (Frankfurt – 1945) keretbe foglalja őket.
Általánosságban annyi mondható el róluk, hogy sok bennük a konkrét tér-, idő- és helymegjelölés. Ezeknek tagadhatatlanul van egyfajta hitelesítő funkciójuk, amely kapcsolható a tanúságtételhez. A verseket megírásuk ideje szerint szükséges csoportosítani, ugyanis a negyvenes években keletkezett versek poétikai felfogása eltér az ötvenes években írottakétól.
Az első csoportba három vers tartozik: a Harbach 1944, a Francia fogoly, és a Frankfurt. Mindhárom versnél szembetűnő a lírai én visszaemlékező pozíciója: „Újra és újra őket látom” (Harbach 1944); „Csak azt feledném, azt a franciát…”, „S a fülemből, a szememből, a számból / a heves emlék forrón rámkiált:” (Francia fogoly); „A folyóparton üres homokbánya, / oda hordtuk nyáron a szemetet” (Frankfurt). Ebből következően a versekből két idősík (a múlt és a jelen) jelenléte mutatható ki. Ennek működésére, funkciójára a Francia fogoly című vers nyújtja a legjobb példát. Jól követhető, hogy a kifejezésmód egyszerűsége, élőbeszédszerű volta, és a rímtől s a ritmustól sem csorbított epikussága hogyan lesz egyre poétikusabb, hogyan uralkodik el rajta a metaforikusság. Az egyre fokozódó metaforizálás a versbeli szubjektumok kínjainak megragadásánál, részletezésénél van jelen a leginkább, funkciója ezáltal segítség egyfajta részletező körülíráshoz, megragadási kísérlethez. Hasonló funkcióval rendelkezik a Harbach 1944 című versének víziója is.
A memoárírók visszaemlékezéseiből ismeretes tudatbeszűkülés állapota ez, amelyben a rabok egyetlen gondolatát az éhség megszüntetése tette ki. Mindebben a lealacsonyodásban a legszörnyűbb – s ezt emeli ki Pilinszky is – a meglévő eszmélet volt. Az „állatian makogó öröm” eufóriája egyfelől, s a kreatúrává alacsonyodás felismerése másfelől: „De gyönyörük el sem élvezett még / hogy megfogamzott bennük a gyanú / először csak a szájuk keserűlt el, / majd szívük lett iszonyú szomorú.”
A Francia fogoly című vers egyrészről az élmény belsővé válásáról, kitörölhetetlen voltáról, az éhség transzcendentális kiterjesztésétől beszél („»Éhes vagyok!« – És egyszeriben érzem / a halhatatlan éhséget, amit / a nyomorult már réges-rég nem érez, / se földi táplálék nem csillapít. / Belőlem él! És egyre éhesebben! / És egyre kevesebb vagyok neki! / Ki el lett volna bármi eleségen: / most már a szívemet követeli”), másrészről azonban éppen ez az egyik vers (a másik a Frankfurt), amelyből a lírai én elhatárolódását, megrökönyödését olvashatjuk ki. A Francia fogolyban ezt az emléktől szabadulás vágya, valamint a fogoly bemutatásának izgatott hangneme fejezi ki, („A pillantását, – azt feledném egyszer! / Ha fuldokolva is, de falt tovább, / és egyre még, és mindegy már akármit, / csak enni bármit, ezt-azt, önmagát!”) a Frankfurtból pedig még nyilvánvalóbban kiolvasható ez a megrökönyödés: „Akárhová, csak szabadulni innét! / Csak menekülni, szökni mielébb!”.
Forrás: http://arkadiafolyoirat.hu/index.php/2-a-holokauszt-tema-az-irodalomban/118-halalos-csond-a-magja-pilinszky-janos-egy-kz-lager-falara-cimu-ciklusanak-holokauszt-versei
Kellemes hetet kívánok!
~Domcsi
