Kedves Olvasóink!

Az Egy KZ-láger falára című vershez hasonlóan a Harmadnapon esetében is a nyelv, a beszédaktus által történhet meg a Jézussal való azonosításon keresztül az életre keltés aktusa. A vers egy lehetséges olvasatából következő prófétikus hozzáállás lesz az, ami a ciklus központi versében, az Apokrifban végérvényesen megkérdőjeleződik, és egészen a jelentés felszámolásának tematizálásához vezet.

 A Harmadnapon című kötet verseinek esetében azt kell tapasztalnunk, hogy a vallás javarészt problematikus voltában jelenik meg, nem tud igazán az evilági lét kérdéseire kielégítő választ adni, problémáira pedig nem szolgál mentségül, ráadásul a holokauszt eseményének megmagyarázására, jóvátételére is képtelennek bizonyul.

A következőkben egy harmadik fajta viszonyulási módot szeretnénk kimutatni a ciklus mindezidáig nem tárgyalt részében. A ciklusban előrehaladva a versek elveszítik történelmi konkrétságukat, a holokausztra való konkrét utalást nem tartalmaznak. Ám már Bori Imre is felfigyelt a versek azon tulajdonságára, hogy (főleg motívumaik által) megidézik azt a hat verset, amelyek konkrétabban a holokauszt tematikájával foglalkoznak. A versek közötti kapcsolat, a visszautalás az emlékezés eszközévé válik, s lehetővé teszi a verseknek a holokauszt felől történő olvasását.

Irwing Howe tanulmányában a holokauszt és a próza viszonyát elemezve hasonló következtetésre jut. A haláltáborok világát nem tartja regénybe illő témának, szerinte csak úgy lehet írni a holokausztról, ha a megsemmisítések implicit módon jelennek meg, mintegy annak árnyékában történik az elbeszélés. 

Pilinszky e versei – utalásaik révén – a holokauszt árnyékából beszélnek hozzánk, de fenntartják a más nézőpontból történő olvasás lehetőségét is. Mégis, a holokausztra mint tömeges megsemmisítésre csak e csoport verseiben találhatunk utalásokat. 

Egy ilyen lehetséges utalást találhatunk A szerelem sivataga című vers harmadik versszakában, a Frankfurt című versre visszautaló alkonyati kép megjelenítése után: „Nyár van és villámló meleg. / Állnak, s tudom, szárnyuk se rebben, / a szárnyasok, mint égő kerubok / a bedeszkázott, szálkás ketrecekben.” A több versben is szereplő kellemetlen meleg, erős ragyogás, napszúrás állapota idézi meg a rabság és az égés állapotát.

A történések konkrét tere egy udvar, erre utal a szárnyasok kifejezés, az utolsó sor szalmája és pléhedénye, azonban a versben körvonalazódik egy mitikus tér-idő is. A bedeszkázott szárnyasok égő angyalokhoz történő hasonlítása juttathatja eszünkbe a holokauszt eseményét. S mivel a hasonlító szerkezet mindkét tagja szükséges ahhoz, hogy utalásként működhessen a szövegrész, ezért a Harmadnaponhoz hasonlóan az áldozattá válás transzcendenssé tétele e vers esetében is megtörténik.

A bedeszkázott szárnyasok képe után történik a vers szubjektumának megszólítása. („Emlékszel még? Először volt a szél; / aztán a föld; aztán a ketrec. / Tűz és ganaj. És néhanap / pár szárnycsapás, pár üres reflex.”) A „tűz” és a „ganaj” szavak szintén megidézhetik a holokauszt eseményeit, de nem egyértelmű, hogy a lírai én ezt az eseményt a teremtéstörténetbe emeléssel a létezés általános tragikumává teszi, vagy épp ellenkezőleg, egy új, isten világától eltérő világ létrejöttét hirdeti ki megtörténtével.

Az Apokrif líratörténeti jelentőségét elemzői a lezárhatatlan, töredékességet önmagába építő versépítményben látják, amelyet az én helyzetének változásai, a beszéd retorikai mozgásai, valamint a személytelenség beszédmódja jellemeznek. (Gintli – Schein 2007, 558–559) A vers Pilinszky holokauszt-felfogását tekintve is kiemelt fontosságú: azon túl, hogy motívumait és kifejezéseit nézve megidézi a Ravensbrücki passió című verset, az Apokrif a Szerelem sivataga holokauszt-felfogását is újragondolja, attól lényegesen eltérő hozzáállás kialakítására tesz kísérletet.

Forrás: http://arkadiafolyoirat.hu/index.php/2-a-holokauszt-tema-az-irodalomban/118-halalos-csond-a-magja-pilinszky-janos-egy-kz-lager-falara-cimu-ciklusanak-holokauszt-versei

Kellemes hetet kívánok!

~Domcsi