Kedves Olvasók!
A hiányos szerkezetű versmondatok Pilinszky János költői nyelvében, különösen a Szálkák kötettel kezdődő kései költészetének „rövid verseiben”, a hiányos szerkezetű versmondatok jelenléte olyannyira szembetűnő, hogy más mondatalkotási sajátosságokkal együtt költői nyelve egyik meghatározó jegyeként, gyakran a versnyelvi kompozíció szervezőelveként nevezhetjük meg. A hiányos mondatokból építkező költői nyelv szövegnyelvészeti megközelítésekor alapvetőnek tartom Dienes Dóra megállapítását, miszerint „a hiányosság az önállósult mondatok összetartozását, koherenciáját biztosítja”. Ez képezi Petőcz Éva szövegtani kutatásának egyik kiindulópontját is, aki szerint „a szöveghiány hozza létre az egységes szöveget”. Amikor az elliptikus mondatok nyelvi-szerkezeti jellemzőit vizsgálom Pilinszky János költői nyelvében, Berrár Jolán megfogalmazásából indulok ki, aki különbséget tett a mondattanilag hiányos szerkezetű és a szintaktikailag hiányos szerkezetű elliptikus mondatok között, s A mai magyar nyelv rendszere, Mondattan tanulmánykötetében az A és B csoportba sorolt hiányos szerkezetű mondatokat csupán mondattanilag tekinti hiányos szerkezetűeknek, s nem szintaktikailag is.
Berrár Jolán észrevételei abból a modern nyelvészetben elfogadott szemléletből következnek, miszerint: „A mondat nem szerkezeti egység. A mondat beszédegység". Pilinszky János elliptikus versmondatainak a jellemzésekor ezt a felfogást követem. A mondatot, természetszerűen a hiányos szerkezetű mondatokat is, a legkisebb beszédegységnek tekintem, amely teljes jelentéshez szövegkörnyezetében jut, szintaktikai struktúrája vizsgálatakor tehát a mondat kommunikációs szerepét, pragmatikai helyzetét is figyelembe veszem. Vagyis szövegnyelvészeti kritériumok alapján minősítem a Pilinszky János költői nyelvében talált mondattanilag vagy szintaktikailag hiányos szerkezetű versmondatokat.
Az újabb magyar nyelvészeti szakirodalomban Bánréti Zoltán több terjedelmes tanulmányban foglalkozott az ellipszissel, s részletes és pontos értelmezését fejtette ki. Megállapításait igyekszem felhasználni Pilinszky elliptikus versmondatait elemezve. Elsősorban a Mellérendelés című tanulmányára gondolok, melyben kifejti nézeteit az ellipszisről, a bázis tagmondat és az elliptikus tagmondat viszonyáról, az ellipszisek fajtáiról és rekonstruálásáról. Az ellipszis mondattana és a lexikai szelekció című kitűnő tanulmányában szigorúan hangsúlyozza, hogy az ellipszis, a kihagyás a visszautalás egy sajátos esete; elveti azt, hogy „a hiányzó anyag szintaktikailag hiányozna, vagy fonetikailag törölt lenne, és hogy ezért szintaktikailag rekonstruálni vagy »másolni« kellene”. Magyarázata rendkívül meggyőző, benne az ellipszis grammatikájának hiteles megfogalmazását látom .
Elfogadva Bánréti Zoltán megállapításait, azokat a hiányos versmondatokat, amelyek szintaktikai szerkezetét rekonstruálni lehet, elliptikus mondatoknak nevezem. Célom megmutatni és értelmezni a hiányos versmondatok típusait Pilinszky János költői nyelvében. A kommunikációs, pragmatikai vagy diskurzus feltételek által befolyásolt, sőt meghatározott költői nyelvhasználatban nemcsak elliptikus versmondatokkal találkozunk, hanem olyan hiányos versmondatokkal is, melyek a természetes nyelvhasználat felől nézve az agrammatikusság jegyeit hordozzák magukon. Ez az agrammatikusság leginkább a reduktív költői nyelvi építkezés következménye, és semmiképpen nem tekinthető nyelvi vétségnek. A redukció Pilinszky kései költészetében költői nyelve alapvető meghatározó jegye, a hiányos mondatszerkesztést tehát költői nyelvi, illetőleg poétikai jellemzőként, stíluserényként kell értelmeznünk. Nem különítem el teljesen az elliptikus versmondatoktól azokat a hiányos versmondatokat, amelyek szintaktikai szerkezete egyértelműen meghatározhatatlan. Puszta főnévi megnevezésnek nevezem a nominális mondat egy agrammatikusnak látott esetét, mely Pilinszky költői nyelvében, költészete utolsó korszakában hangsúlyossá lesz.
A hiányos versmondatokat olyan hiányos szerkezetű grammatikai alakzatnak tartom, mely grammatikai alakzatok legtöbbször a detractio (mondatelem elhagyása) retorikai alakzataként írhatóak le, máskor azonban, így a határozói és a tárgyi szerkezetek egyes parcializációi esetében, valamint a puszta főnévi megnevezések esetében is, az aposiopesis (gondolatelhagyás) gondolatalakzataként. Mind e mondat- és gondolatalakzatokat Pilinszky János és általában a 20. századi modern költészet nyelvében kifejezetté vált stíluseszköznek tekintem, melyek „a zárt mondatszerkezet felbomlása” eredményeként jöttek létre.
Az ismétlődő igei állítmány elhagyása az összetett költői versmondat egy vagy több tagmondatában Az összetett költői versmondatok, bennük az elliptikus tagmondatok szerkezete a természetes nyelvhasználatban érvényes szabályokat mutatja. Ez a megállapítás egyként vonatkozik a szó szerinti értelemben érthető versmondatokra és a metaforikus költői állítást tartalmazó versmondatokra. Az igei állítmány az elliptikus tagmondatokban az ismétlés elkerülése miatt, szükségszerűen marad el. Ezek az elliptikus mondatok lehetnek balról határolt elliptikus tagmondatok, melyekben a bázis mondat igéje ismétlődik „csendes” lexikai elemként ugyanazzal a grammatikai szervezettséggel (szám, ragozás), vagy grammatikai szervezettségében változást mutatva fel.
„Két fehér súly figyeli egymást, két hófehér és vaksötét súly.” /---/ (Kettő)
A metaforikus állítást tartalmazó összetett versmondat bázis tagmondata és elliptikus tagmondata szintaktikailag teljesen párhuzamosak, az elliptikus tagmondat a bázismondat alanyát s az azt minősítő melléknévi állítást értelmezi, fókuszálva a melléknévi állításokat a túlzást, a nyomatékosítást megvalósító minősítésekkel (hófehér, vaksötét), melyek egymással ellentétpárt is alkotnak az ismétlődő alanyra, a súly főnévre vonatkozóan. A hiányzó igei + névmási tárgyi állítmányi rész változatlan alakban ismétlődik az elliptikus visszautaló tagmondatban. Az elliptikus mondatszerkesztés a költői mondatban az alany, a súly főnév fonológiai és szemantikai kiemelését valósítja meg, erősíti központi fókuszált helyzetét, hangsúlyozza összetett jelentését, melyet az egymással ellentétpárt alkotó expresszív melléknevek és az elhagyott metaforikus igei állítás egyként hitelesít. Az alanyi szerkezet fonológiai és szemantikai hangsúlyozása a költői nyelvi állítás feszültségértékét növeli. Pilinszky János költői nyelvében alig néhány ilyen balról határolt tiszta visszautaló ellipszissel találkozhatunk, s hasonlóan kisszámú a grammatikai szervezettségében változást mutató ige elhagyása is. „a homlokod mögött csak pőre sikoltás maradt vigasznak, semmi több!” /---/ /---/ /---/ (Gyász) Az elliptikus tagmondat alanyi helyzetben levő tagadószava és határozószava a bázis tagmondat alanyára utal vissza, azt értelmezve; a hiányzó igei állítmány a bázismondat igei állítmányának a tagadó alakú ismétlése („nem maradt”). Az elliptikus tagmondatban elhagyott tagadó állítás azonban szintaktikailag párhuzamos struktúrát feltételez a bázismondattal, visszautalva a bázismondat határozói szerkezetére is: semmi több (nem maradt / a homlokod mögött / vigasznak)”. A tagadószóból és határozószóból összetevődő alanya az elliptikus tagmondatnak a bázismondat alanyi névszói szerkezetét (csak pőre sikoltás) értelmezi, nyomatékosítva az expresszív metaforikus állítást, véglegessé és kizárólagossá téve azt, amit az elliptikus tagmondat felkiáltó jellege is megerősít.
Pilinszky János költői nyelvében az előre mutató ellipszis lehetséges, ám költői nyelvére nem jellemző grammatikai alakzat. „Két szemem, /---/ két szem pattog: az üdvösségem.” (Kráter) Az előre vetett elliptikus tagmondat alanyi helyzetű fókuszált főnévi szerkezete ismétlődik a bázismondatban. Itt nem elemzem a bázismondat igéjének metaforikus jelentésvonatkozását, miként a bázismondatot követő puszta főnévi megnevezést sem, mely Pilinszky János költői nyelvében rendkívül jellemző hiányos grammatikai alakzat.
Gyakoribb Pilinszky János költői nyelvében a közrefogott ellipszis, a szintaktikai struktúrájukban legtöbbször párhuzamos, két vagy több tagmondatból álló, mellérendelő összetett versmondatokban. „Itt állt a szék, és ott az ágy.” /---/ (A tett után A bázismondat igéje az ismétlés redundanciájának a kiküszöbölése miatt hiányzik az elliptikus tagmondatban, mely nemcsak a kihagyott igei állítmány helyével, hanem egész szintaktikai szerkezetével visszautal a bázismondatra. Az elliptikus tagmondat szintaktikai struktúrája nem egyszerűen párhuzamos a bázismondat szintaktikai struktúrájával, hanem ismétlése annak, azzal, hogy az új elemek közül a határozószó (ott) ellentétet is alkot a bázismondat határozószavával (itt). Ebben az ellentétben a költői állítás beszédszerűsége, elbeszélő és bemutató jellege jut kifejezésre. A bázismondatot Pilinszky költői nyelvében több mellérendelő elliptikus tagmondat is követheti. Mindegyikben közrefogott ellipszissel állunk szemben, melyek külön-külön az első tagmondatra utalnak vissza az ismétlés okozta redundancia elkerülése miatt kihagyott igei állítmánnyal és a bázismondattal párhuzamos szintaktikai struktúrájukkal. „A kisfiú áll középen, jobbra tőle a lány, balra az öregasszony.”
A bázismondat szintaktikai struktúrája kiemeli a mondatkezdő és alanyi helyzetben levő főnevet, s az elliptikus tagmondatokban az alanyi helyzetű főnevek tükörfókusszal hangsúlyozódnak. A bázismondatban a „kisfiú” főnévi alany rematikus elemként értelmezhető, míg a „középen” helyhatározó témaként. Ez az értelmezési lehetőség az elliptikus tagmondatokban is megőrződik, a „lány”, illetve az „öregasszony” alanyi helyzetben levő főnevek tudatosulhatnak rémaként, míg a helyhatározószavak az állítások témáit jelölik. Ez a téma szerkezet a „Magam talán középre állok” (Végkifejlet) jézusi szituációját idézi fel, Jézus kereszthalálának a témája tehát közvetlenül is felmerül a színpadra kiállított szereplők esetében. A mellérendelő bázismondat és az elliptikus tagmondatok mondattanilag olykor többféle szintaktikai struktúraként, különböző mondattagolással értelmezhetőek Pilinszky versmondataiban. „Előhívom a lehetetlent, egy ház áll rajta s egy bokor, egy néma, néma állat és /---/ egy nadrágszár a szürkületben.” /---/ (Alkohol)
A négy tagmondatként értelmezhető versmondat második, harmadik és negyedik tagmondata más mondattagolással értelmezhető lenne halmozott alanyú, mondattanilag hiánytalan szerkezetű bővített mondatként is. Megengedve ezt az értelmezési lehetőséget, akkor is tudatosítanunk kellene azonban, hogy a halmozott alanyú tagmondat szintaktikai struktúrájában négy igei-főnévi predikáció van, négy szintaktikailag teljes struktúra, melyeket külön vizsgálva, az első két szintaktikai struktúrát szemantikailag szorosabban összetartozónak tekinthetjük. Leírhatjuk kétalanyú egyszerű bővített mondatként: „egy ház és egy bokor áll rajta”.
A harmadik és a negyedik szintaktikailag teljes struktúrát azonban a lexikai elemek szemantikai összeférhetetlensége okán már nem írhatjuk le halmozott alanyú mondatként. Értelmezésem szerint négy kapcsolatos mellérendelő tagmondatból álló összetett mondattal állunk szemben, melyben az első két tagmondat mondattanilag sem hiányos, míg a harmadik és a negyedik tagmondat mondattanilag hiányos, szintaktikailag azonban nem. Az összetett versmondatban a második tagmondat a bázismondat, ehhez kötődik mellérendeléssel a két főnévi szerkezet, egy melléknévi + főnévi és egy főnévi + határozói szerkezet. Az elhagyott igei állítmány közvetlenül és grammatikailag változatlan alakban utal vissza közrefogott ellipszisként a bázismondat igéjére és határozószói bővítményére (áll rajta), miközben a negyedik elliptikus tagmondat főnévi + határozói nominális szerkezetének szemantikai interpretációja csupán az első tagmondat szemantikai interpretációjával egyeztetve lesz lehetséges. Közrefogott ellipszissel találkozunk két egymást követő versmondatban is, nem csak mellérendelő összetett mondatokban. „Az ízeltlábú nézi a napot. A tört, a gyűrt, a szaggatott /---/ a kereket, lángolót, mozdulatlant.” (Gótika)
A két versmondat szintaktikai struktúrája párhuzamos, azzal a különbséggel, hogy a második elliptikus versmondatban több alany (alanyi helyzetben levő három melléknév) és több tárgy van (három tárgyraggal ellátott melléknév). Ezek az alanyok és tárgyak azonban szemantikai interpretációjukkal közvetlenül vonatkoznak az első versmondat, a bázismondat melléknévi alanyára és főnévi tárgyára, őket értelmezve. A bázismondat igei állítmánya így lehet grammatikailag változatlan alakban a második versmondatban közrefogott ellipszis igei állítmánya is. A párhuzamos szintaktikai struktúrákban változhat az elhagyott ige grammatikai alakja, amennyiben az alanyok száma vagy személye változik. „kockagödörré alakúl a ház, drótsövénnyé /---/ a bútorok.” (Fölriadva)
Kellemes hetet kívánok!
~Domcsi
